Megvalósult pályázat – NTP-TFJ-20-0037

A Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskola kiválóra minősített szakmai programmal dolgozik. 2016 óta Kiválóra akkreditált Tehetségpontként működünk.

Tehetséggondozó munkánk egyik meghatározó eleme az összművészeti nevelés. 10 éve szervezünk nyaranta művészeti táborokat, melyek 2013 óta – a sikeres NTP-s pályázatoknak köszönhetőn – összművészeti, tehetséggondozó munkánk csúcspontjává nemesültek.

Az NTP-TFJ-20-00037 pályázati támogatás segítségével hangtechnikai eszközöket szereztünk be, egy Soundcraft digitális keverőt, mikrofonokat, aktív hangfalakat. A beszerzett technikai eszközöket első alkalommal 2021.06.15-én, iskolánk tanévzáró ünnepségén használtuk, melyek segítségével az ott elhangzott zeneművek, valamint a beszédek tökéletes minőségben szólalhattak meg. Szükség is volt erre, mert a rendezvényt az udvaron tartottuk, ahol a nagy számú közönség, szülők, gyerekek így élvezettel hallgathatták az elhangzottakat.

A következő alkalom nyári összművészeti táborunk záró eseménye volt, ahol iskolánk zenekara, valamint a dráma tagozat növendékei kiegészülve a képzőművész tagozat tanulóival komplex produkciót adott elő. Itt már tudtuk használni az új eszközeinket, a beszéd- és térmikrofonokat, valamint a hangosító berendezést.

Összművészeti programunk 7 éves, sikeres múltra tekint vissza, ez idő alatt kialakult a programban résztvevők köre. Az ő szemléletformálásukban ez a technikai fejlesztés az igényes hangzással, fényhatással, a precízen begyakorolt technikai eszköz használattal tovább erősítette a gyermekekben a precíz színvonalas munkavégzés, a felkészültség fontosságát. A színvonalas művészeti alkotások iránti igény kialakítását célozta és szolgálta a fejlesztés.

A tárgyi eszközök segítségével a gyermekek az elvégzett komoly munka után a projekt végeztével a bemutatott produkció alkalmával nagy örömmel fogadták, hogy az előadásuk jó minőségű hangosítással szólal meg. Mindezt már a próbák során megtapasztalhatták. Emiatt a felkészülést is még nagyobb kedvvel végezték.

A gyermekek a hangtechnikai eszközök segítségével az udvaron tartott próbák alkalmával, majd az előadáson is jó minőségű hangosítás segítségével adhatták elő, amit tanultak. Ez nagy mértékben hozzájárult mind a beszéd, mind a hangszerek hangzásának élményszerűbbé tételéhez.

A már említett projektzárón mind a tanulók, mind a tanárok és a szülők egybehangzó véleménye szerint a megszerzett tárgyi eszközök messzemenően hozzájárultak az esemény magas színvonalú megvalósulásához.

.