Tanévzáró és épületátadó ünnepség Etyeken

2022. június 22-én az általános iskolával közösen tartottuk évzáró ünnepségünket etyeki telephelyünkön.

A rendezvény rangját emelte, hogy a tanévzáróra a művészeti iskola épületfelújítása befejeződött, így lehetőségünk volt a két eseményt összekapcsolni.

A művészeti iskola néhány éve veszélybe került, de mostanra sikerült az épület belső rekonstrukcióját megvalósítani. Az évzárón megjelent Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerület igazgatója. Beszédében elmondta: a Magyar falu programból pályázaton elnyertek ötvennégymillió forintot, ebből sikerült év közben a felújítás. Köszönetet mondott a türelemért, a pedagógusok munkájáért s főként a szülők és a községbeliek önkéntes tevékenységéért.

Török Szabolcs biztatta a diákokat, legyenek álmaik, s a jellemző pesszimizmus legyőzésére utalt, hiszen Etyeken – a kormányzati támogatás mellett – éppen az összefogás és a kitartás eredménye az iskolai fejlesztés.

A 2022/2023-as tanévben megújult környezeteben folytatódik a művészeti nevelés a zenei, a képzőművészeti, a dráma és színjáték tanszakokon és ősztől újra indítjuk a néptánc tanítását is.